Ez egy chopper, édes

7 celeb, akinek az étrendjétől égnek áll a hajunk

Nem, ők sem mindig az egészség megszállottjai. Ha azt hinnéd, hogy a celebek mind-mind tudatosan és okosan válogatják meg, mi kerülhet a tányérjukra, akkor tévedsz. Ők is válogatósak, és megvannak a sajátos elképzeléseik az étkezésről. Kinek a pap, kinek a papné…

Donald Trump

A 70 esztendős amerikai elnök szívesen posztol magáról evés közben készült képeket a szociális média különféle platformjain. A képek tanúsága szerint nem veti meg a gyorséttermi ételeket, hiszen az elnök gyakori társa a KFC-s vödör és a mekis hamburger az étkezőasztalon. Igaz – ahogy ezt többen ki is gúnyolták – szívesebben használ inkább kést és villát ezek elfogyasztásához mintsem, hogy kézzel nyúljon hozzájuk.

Szerinte a gyorséttermi kaják nemcsak hogy gyorsak, hanem hatékonyak is. Állítólag azt ígérte, hogy elnökké választása esetén sutba dobja a hivatalos vacsorákat, és inkább hamburgert rakatna a tárgyalóasztalokra.

 

Drew Barrymore

A 42 éves színésznő Egy 2010-es interjúban úgy fogalmazott, hogy kissé válogatós, de ennek csak az az oka, hogy vegetáriánus. Önmaga ízlését mint egy tipikus amerikai tiniét definiálja, akinek a mogyoróvajas banán és a grillezett sajtos szendvics a kedvence. Főzőműsorokban viszont meglepően sokszor csillogtatja meg tudását.

 Nicolas Cage

Az 53 éves színész, rendező, producer egy 2010-es interjúban azt állította, hogy az állatok szaporodási szokásai alapján választja ki a tányérjára kerülő húst. Szerinte a halaknál és szárnyasoknál ez méltóságteljes, mag a sertésnél nem. Ezért aztán csak halat és szárnyasokat fogyaszt. Ehhez nem nagyon lehet mit hozzáfűzni.

Ringo Starr

A legendás Beatles-tag, zeneszerző és színész állítólag ki nem állhatja a curryt, a hagymás ételeket és a pizzát. Mindenesetre ez nem gátolta meg abban, hogy egy 1995-es pizzareklámban  a Monkees társaságában falatozzon némi pizzát. A tejjel szemben – amit szerinte testünk nem tud feldolgozni – a kecskesajtot egyenesen imádja.

Stephen King

A 69 esztendős amerikai író gyűlöl bármi olyasmit megenni, ami csúszós vagy nyálkás. Szerinte kifejezetten borzalmas lehet osztrigát enni, és azt érezni, hogy egy élő állat lecsúszik a torkodon.

Gyengéje viszont a sajttorta és a frissen sütött kenyér. Kifejezetten odáig van a kenyérsütéssel járó illatokért.

Novak Djokovic

A 29 éves szerb teniszező szigorú gluténmentes diétát tart, és szereti a füvet. Rafael Nadal elleni 2011-es győzelmét követően a pálya füvét kezdte falatozni. A riporteri kérdésre, hogy mégis miért tette mindezt, csak annyit válaszolt, hogy spontán jött az egész. A fű rendkívül jól gondozott, és kiváló íze is volt. Megértjük Djokovicot. Ma már igen népes tábora van a különféle füvek (gondoljunk csak a trendivé vált búzafű) fogyasztásának.

Karl Lagerfeld

A 83 éves német divattervező nem iszik semmi meleget és ki nem állhatja a forró italokat. Reggelente nem iszik teát, kávét és más efféle italt, hanem az orvosa által összeállított protein shake-et. S hogy nap közben mégis mit fogyaszt? Szigorúan csak diétás kólát. Ahogy ő fogalmazott egyszer: a felkeléstől a lefekvésig tartó pillanatig ezt az egyetlen ital, amit képes meginni. Nem túl egészséges, Mr. Lagerfeld!

 

Kérlek, tartózkodj a gyűlölködő, fórumtársaidat vagy engem sértő hozzászólásoktól!

A hozzászólások nem tartalmazhatnak linket!

Köszönöm, hogy ezt tiszteletben tartod!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!